Főoldal

Sajtóközlemények

Pénzügyi és vállalkozói ismerek az oktatásban Startol a 2023-as PÉNZ7 pénzügyi és vállalkozói témahét

2023. március 06.

2023. március 6-10. között a kilencedik PÉNZ7 valósul meg az iskolákban, pénzügyi témakörben „Korszerű pénzkezelés és digitális biztonság”, vállalkozói témakörben „Gondolkozz és vállalkozz!” fókusszal.

A programra idén is nagy az érdeklődés: több mint 1000 iskola közel 140 ezer diákja vett rész rajta, mintegy 12.000 órán és több mint 500 önkéntes közreműködésével.

A PÉNZ7 együttműködő szakmai partnerei - a Belügyminisztérium projektvezetésével a Gazdaságfejlesztési Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány - küldetésüknek tekintik a jövő nemzedék pénzügyi-gazdasági nevelését, vállalkozói hajlandóságának formálását, a mindennapokban előforduló pénzügyi helyzetek tudatos kezelését. Az élményközpontú PÉNZ7 rendhagyó tanórák az egyes korosztályok sajátosságait figyelembe véve, játékosan adják át a felelős döntéshez szükséges ismereteket, fejlesztik a kreatív problémamegoldás képességét.

Ebben a tanévben a korszerű pénzkezelés és kiemelten a pénzügyi biztonság kerülnek középpontba, a „Gondolkozz és vállalkozz!” a diákok vállalkozói kompetenciáit fejleszti, képessé téve a fiatalokat elképzeléseik megvalósítására, hidat képezve az iskola, a diákok, a pénzügyi, az üzleti és vállalkozói világ között. Alapelv, hogy az iskolai eseményeken kereskedelmi márkák, logók nem jelenhetnek meg.

A tanév kiemelt témáinak különböző korosztályok számára kidolgozott tananyagait és felkészítést segítő anyagait (mintavideók, e-learning tananyagok, webináriumok) a regisztrált iskolák ingyenesen tölthetik le a témahét www.penz7.hu honlapjáról. A program ideje alatt a korábbi tanévek minden pénzügyi tananyaga elérhető a honlapon. A PÉNZ7 programjait tovább színesíti, hogy a diákok versenyeken, pályázatokon is részt vehetnek.

Hazánk 2015-ben alapítóként csatlakozott az European Money Week Európa-szerte mintegy 30 országban egy időben zajló kezdeményezéshez. A PÉNZ7 idén is kapcsolódik mind a European Money Week, mind a Global Money Week eseménysorozatokhoz, egyben a Kormány 2017-ben elfogadott nemzeti pénzügyi tudatosságot előmozdító nemzeti stratégiájának, illetve a 2019-ben elfogadott magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégiája céljait is támogatja.

A PÉNZ7 aktuális információi a www.penz7.hu oldalon érhetők el.

 

A PÉNZ7 szervezői:

Belügyminisztérium

Gazdaságfejlesztési Minisztérium

Junior Achievement Magyarország Alapítvány

Magyar Bankszövetség

Pénziránytű Alapítvány

Pénzügyminisztérium


Összefogás a diákok pénzügyi és vállalkozói ismereteinek fejlesztéséért

2022. november 25.

Hét szervezet írta alá azt az együttműködési megállapodást, amelyben a diákok pénzügyi és vállalkozói ismereteinek fejlesztését vállalják a 2022/2023-as tanévben megvalósuló PÉNZ7 témahét keretében.

Jövő tavasszal, 2023. március 6-10. között kilencedik alkalommal rendezik meg a pénzügyi és vállalkozói tudatosságot interaktív eszközökkel fejlesztő PÉNZ7-et. A program indulásától résztvevője a mintegy 30 országban egy időben zajló European Money Week, 2016 óta a Global Money Week kezdeményezésnek. Hazánkban az előző tanévben 1000 iskola több mint 170 ezer diákja vett részt a programban.

A 2023-as PÉNZ7 megvalósításáról szóló dokumentumokat a szakmai egyeztetéseket követően a Belügyminisztérium mint projektgazda, a Gazdaságfejlesztési Miniszter Munkaszervezete, a Kulturális és Innovációs Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány a PÉNZ7 együttműködő szakmai partnereiként írták alá.

A PÉNZ7 rendhagyó tanóráinak pénzügyi témája a „Korszerű pénzkezelés és digitális biztonság”, vállalkozói témája a „Gondolkozz és vállalkozz!”. A tanári felkészülést ebben a tanévben is mintavideók, e-learning tananyag és webináriumok segítik.

A PÉNZ7 programjait tovább színesíti, hogy a diákok kapcsolódó versenyeken, pályázatokon is részt vehetnek, de arra is lehetőség van, hogy az iskolák szakértő pénzügyi önkénteseket, illetve vállalkozások működtetésében jártas szakembereket, vállalkozókat fogadhatnak. A vállalkozói témához a szervezők november 25-étől várják azoknak a vállalkozóknak a regisztrációját a www.penz7.hu oldalon, akik vállalják, hogy a PÉNZ7 tanórai anyagát megismerve, 2023 tavaszán szívesen megosztják tudásukat, vállalkozói sikereiket a fiatalokkal.

A PÉNZ7 meghatározó alapelve szerint a tanórákon márka, kereskedelmi logó nem jelenhet meg, a program teljesen ingyenes.

A témahét ideje alatt a korábbi évek minden tananyaga elérhető a www.penz7.hu honlapján. Az aktuálisan kiemelt témák különböző korosztályok számára kidolgozott tananyagait és a felkészítést segítő anyagait (útmutatóit, videóit) a regisztrált iskolák ingyenesen letölthetik a témahét oldaláról.

A PÉNZ7 program egyben a Kormány által 2017-ben elfogadott nemzeti pénzügyi tudatosságot előmozdító nemzeti stratégia, illetve a 2019-ben elfogadott, a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégia céljainak megvalósítását is támogatja.

A program folyamatosan bővülő aktuális információi a www.penz7.hu oldalon érhetők el.

Az együttműködési megállapodást 2022. november 25-én a Pénzmúzeumban írták alá. A dokumentumot Dr. Maruzsa Zoltán köznevelési államtitkár (BM), Dr. Túri Anikó pénzügyi és gazdasági jogi szabályozásért, valamint az állami vagyonért és postaügyért felelős államtitkár (GFM), Dobos Balázs vállalkozásfejlesztésért felelős helyettes államtitkár (KIM), Tóth Tibor államháztartás finanszírozásáért és nemzetközi kapcsolatokért felelős államtitkár (PM), Prof. Dr. Kovács Levente főtitkár (Magyar Bankszövetség), Hergár Eszter kuratóriumi elnök (Pénziránytű Alapítvány), valamint Musákné Gergely Orsolya ügyvezető igazgató (Junior Achievement Magyarország Alapítvány) látta el kézjegyével.