Indul a PÉNZ7, a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete
Budapest, 2017. március 6. - Bankoljunk okosan, és vállalkozzunk együtt! Idén már két témával is foglalkozik a PÉNZ7. A kezdeményezés a korábbi sikerekre alapozva bekerült a tanév hivatalos rendjébe, mégpedig a pénzügyi tudatosság és gazdálkodás témaheteként.. A továbbfejlesztett eseménysorozatra óriási érdeklődés mutatkozott országszerte: több mint 1100 iskola jelentkezett a programra; a mintegy 11 000 tanórán résztvevő diákok száma pedig meghaladja a 160 ezret. A gyakorlati tapasztalatokat több mint 400 önkéntes szakértő hozza el a tanórákra.
A PÉNZ7 együttműködő szakmai partnerei - az Emberi Erőforrások Minisztériuma projektvezetésével, a Nemzetgazdasági Minisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország Alapítvány. A szervezők küldetésüknek tekintik a jövő nemzedék pénzügyi nevelését, ezért többféle módon támogatják a PÉNZ7 programját. Célja, hogy már fiatal korban elültesse a pénzügyi és gazdasági tudatosság alapjait.
Még a szülők is taníthatóak - vélik a hazánkban március 6-án immár 3. alkalommal induló PÉNZ7 szervezői, akik számos visszajelzést kaptak arról, hogy a gyerekeknek tartott, pénzügyek kezelésével foglalkozó órák nyomán a családokban is téma lett a pénz beosztása, a felelős tervezés és a tudatos pénzkezelés. Erre nagy szükség van Magyarországon, hiszen a hazai és összehasonlító nemzetközi kutatások arra hívják fel a figyelmet, hogy bár honfitársaink pénzügyi alapismeretei nem maradnak el a nemzetközi átlagtól, azonban a pénzügyekhez fűződő hozzáállásukban és szemléletükben, a pénz kezelésében és a pénzzel kapcsolatos döntéseink megalapozottságában még jelentős hiányosságok mutatkoznak. A kutatási eredmények azt is mutatják, hogy még a pénzügyekben jártasabb magyar fiatalok is alig mernek, akarnak vállalkozni. Mindezen azért is érdemes változtatni, mert ez nem csak az egyéni boldogulásuk, de az ország versenyképessége szempontjából is kulcskérdés.
Hazánk 2015-ben csatlakozott először az European Money Week Európa-szerte mintegy 30 országban egy időben zajló kezdeményezéshez. A PÉNZ7 program idén a Global Money Week eseménysorozatokhoz is kapcsolódik, így még szélesebb és színesebb nemzetközi programsorozat részeseivé válunk. A magyar PÉNZ7 iskolai eseményei 2017. március 6. és 10. között zajlanak.
A korábbi évek meggyőző tapasztalataira, a diákok és pedagógusaik érdeklődésére, önkéntesek részvételére, támogatására alapozva az EMMI a 2016/17-es tanév rendjében hivatalosan is meghirdette a Pénzügyi tudatosság és gazdálkodás témahetét.
Pénzügyi témakörben a fókusztéma 2017-ben a korszerű pénzkezelés (Bankoljunk okosan!), de a korábbi évek családi költségvetési és megtakarításokkal foglalkozó tananyagai is elérhetőek a www.penz7.hu oldalon.
A témahét vállalkozói oldalról az üzleti ötlet és együttműködés témákkal indul, amely a vállalkozói ismeretek élményalapú bevezetését támogatja. A PÉNZ7 program részeként az elmúlt évek sikeres gyakorlatához hasonlóan a Magyar Bankszövetség szervezésében 2017-ben is több száz banki, illetve új elemként vállalkozói önkéntesek segíthetik a rendhagyó tanórák megvalósítását az iskolákban. Ez a nemzetközi ötleten alapuló gyakorlat teszi lehetővé, hogy a program során az elméleti ismeretek gyakorlati tapasztalatokkal egészüljenek ki a tanórákon, így biztosítva a diákoknak életszerű élményeket, valós tudást a témában. Az iskolai eseményeken kereskedelmi márkák, logók nem jelennek meg, a program kizárja a hirdetői megközelítést.
A Magyar Nemzeti Bank által támogatott Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány szakértői a speciális tananyagok elkészítésével élményszerű, interaktív ismeretszerzéshez nyújtanak segítséget. A PÉNZ7 szakmai együttműködő partnerei a pénzügyi és vállalkozói tudatosságra nevelésben természetes szövetségesként tekintenek a pedagógusokra. Az elmúlt évek kedvező tapasztalatai alapján pedig a pedagógusok is rájuk.
A Pénziránytű Alapítvány a pedagógusok, valamint a banki önkéntesek számára személyes felkészítő oktatást szervezett, és az első 500 pénzügyi témára regisztrált iskolának kinyomtatva is eljuttatta a PÉNZ7 eddigi három évének tananyagát. Minden tananyag és felkészítést segítő anyag (útmutatók, videók) online, ingyenesen elérhető és letölthető a regisztrált tanárok számára a www.penz7.hu oldalról.
Idén először főiskolás és egyetemista hallgatók számára is kinyílik a PÉNZ7. Az eseménysorozat - az országos jelleget hangsúlyozva - vidéki helyszínnel is bővül, a Miskolci Egyetem és a Magyar Bankszövetség közös szervezésében Tudományos Szakmai Konferencia Nap valósul meg.
A PÉNZ7 program márciusban a tanórák mellett számos játékos, interaktív szakmai programot kínál az iskolák számára. Pénzügyi és gazdasági vetélkedők, versenyek:, "Mondd magyarul!" magyarosítási pályázat, képregényrajzoló és videókészítő pályázat, osztálykirándulás pályázatok, tudatossági kerekasztal, plakáttervező pályázat és tőzsdejáték segítik a diákokat ismereteik gyarapításában. A programokról részletesen ugyancsak a www.penz7.hu oldalon lehet olvasni.
A nyitóesemény összefoglalóját ITT tekinthetik meg.
Emberi Erőforrások Minisztériuma,
Nemzetgazdasági Minisztérium,
Magyar Bankszövetség,
Pénziránytű Alapítvány,
Junior Achievement Magyarország Alapítvány
Lezárult egy újabb PÉNZ7 kísérőesemény, a DUE Médiahálózat és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közös pénzügyi játéka, a Nagy Diák Pénzügyes Teszt 3. Az országos edukatív játék első fordulójában több mint 15.000 fiatal tette próbára tudását. A játék május 26-án a középdöntővel folytatódott és a döntővel fejeződött be.
Facebook bejegyzésben már értesülhettek a PÉNZ7 kísérőesemények követői, hogy a "Digitális Szimat Kihívás 2023" címmel meghirdetett, tudástesztből és nyereményjátékból álló digitális készségfejlesztő kvízjátékunk, a vártnál is nagyobb érdeklődés mellett zajlott (több mint 18 ezer játékos részvételével). A nyereményjátékra regisztrált felhasználók száma 5,500 e-mailcím volt, közülük, akik valós adatot adtak meg és a kvízt 80%-os, vagy annál jobb eredménnyel teljesítették, kerültek sorsolásra. 10 db páros Budapest Park koncertjegyet sorsoltunk ki:
Asztalos Amanda – T. Danny koncert
Beleznai Gusztáv – T. Danny koncert
Botos Roxana – Dzsúdló koncert
Csabák Blanka - Elefánt koncert
Fábián Liliána – Byealex koncert
Horváth Regina – Punnany Massif koncert
Kemenczei Gergő - Punnany Massif koncert
Krajnik Csaba László – Elefánt koncert
Lévai Krisztina – Byealex koncert Török Tamás – Dzsúdló koncert
Május 15-én és 16-án felkészítő tanárunkkal, Feketéné Tóth Márta tanárnővel és a magyarországi játékszervező képviselőjével Brüsszelben jártunk a European Money Quiz európai döntőjén. A kvízjátékot az Európai Bankföderáció (EBF) hívta életre, célja a digitális biztonság és a pénzügyi tudatosság népszerűsítése középiskolás diákok körében. Ennek hazai fordulóját a Magyar Bankszövetség - az EBF tagszervezete, a PÉNZ7 társszervezője - szervezte március 20-án. Csapatunk nyerte meg, így kaptunk lehetőséget az európai döntőn történő részvételre. A versenyre 28 országból érkezett egy-egy csapat (két gyerek), akik országukat képviselték az európai döntőben. A verseny Kahoot kvíz-kihívás formájában zajlott, melyet minden ország a saját nyelvén tölthetett ki. Minderre ottlétünk második napján került sor, addig pedig az EBF szervezett különböző érdekes programokat.