A pénzügyi tudatosság különösen fontossá vált járványhelyzetben, a családok is olyan kihívásokkal néznek szembe, amelyek megoldásában a hosszabb távú pénzügyi tervezés is segítséget adhat – hangsúlyozta Varga Mihály a hetedik PÉNZ7 online keretek között tartott megnyitóján. A pénzügyminiszter az idei témákat ismertetve elmondta: a „Tudatos pénzkezelés a családban – Családi költségvetés”, illetve az „InnoVál(l) – Vállalkozz okosan!” a fiatalok gyakorlati ismereteit helyezi középpontba. A kimagasló részvételi számok elismeréseként a magyar program a Global Money Week eseménysorozat legjobbjai között szerepelt az elmúlt években.
A PÉNZ7 program – a járványhelyzet miatt – digitális környezetben alkalmazható megoldásokkal segíti a tanórák megtartását. Online tanórát, illetve rögzített előadást tart többek között Varga Mihály, Kandrács Csaba jegybanki alelnök és számos kormányzati, illetve banki vezető. Idén is nagy az érdeklődés a PÉNZ7 iránt: több mint 1000 iskola mintegy 170 ezer diákja mintegy 12.000 speciális tanóra keretében, 700 önkéntes önkéntes közreműködésével kapcsolódik be a programsorozatba. Hazánk 2015-ben alapítóként csatlakozott az European Money Week Európa mintegy 30 országában egy időben zajló kezdeményezéshez. A magyar PÉNZ7 iskolai eseményei idén március 1–5. között zajlanak.
A PÉNZ7 együttműködő szakmai partnerei – az Emberi Erőforrások Minisztériuma projektvezetésével az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány – küldetésüknek tekintik a jövő nemzedék pénzügyi-gazdasági nevelését, vállalkozói hajlandóságának formálását, a mindennapokban előforduló pénzügyi helyzetek tudatos kezelését. Az osztályfőnöki, életvitel-, matematika- vagy történelemórán élményalapú tananyagok segítségével a pedagógusok interaktív módszerekkel ismertetik meg a diákokat a pénzügyi és gazdálkodási alapfogalmakkal. A pandémiás időszak miatt a program minél egyszerűbb, gördülékeny megvalósítását a szervezők úgy támogatják, hogy a PÉNZ7 tanórák a március 1-5. közötti héten– a rendelkezésre álló digitális anyagokkal, komplett mintaórákkal-, akár online formában, akár később a tanév során bármikor megtarthatók.
A PÉNZ7 alapelve szerint a tanórákon márka, kereskedelmi logó nem jelenhet meg. A felkészülést megkönnyíti, hogy a korábbi tanévek minden pénzügyi tananyaga – mintavideók, e-learning tananyag és webináriumok – elérhetőek a www.penz7.hu honlapon. A pénzügyi döntéseket megkönnyítő, négy korosztály számára készült modern anyagokat idén is a Pénziránytű Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország szakemberei fejlesztették. A PÉNZ7-et izgalmas kísérőprogramok, pályázatok és tanulmányi versenyek színesítik.
A szervezők kiemelt célja, hogy már fiatalkorban megalapozzák a pénzügyi és gazdasági tudatosságot, vállalkozói kedvet. A PÉNZ7-program a kormány lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó stratégia részeként annak megvalósulását is támogatja. Ugyancsak fontos törekvés az új kkv-stratégia végrehajtása, ezáltal a vállalkozói életforma népszerűsítése, a vállalkozói szellemű oktatás fejlesztése.
A témahét részletes programja a www.penz7.hu oldalon található.
Emberi Erőforrások Minisztériuma, Pénzügyminisztérium, Innovációs és Technológiai Minisztérium, Magyar Bankszövetség, Pénziránytű Alapítvány, Junior Achievement Magyarország Alapítvány
Lezárult egy újabb PÉNZ7 kísérőesemény, a DUE Médiahálózat és a Gazdaságfejlesztési Minisztérium közös pénzügyi játéka, a Nagy Diák Pénzügyes Teszt 3. Az országos edukatív játék első fordulójában több mint 15.000 fiatal tette próbára tudását. A játék május 26-án a középdöntővel folytatódott és a döntővel fejeződött be.
Facebook bejegyzésben már értesülhettek a PÉNZ7 kísérőesemények követői, hogy a "Digitális Szimat Kihívás 2023" címmel meghirdetett, tudástesztből és nyereményjátékból álló digitális készségfejlesztő kvízjátékunk, a vártnál is nagyobb érdeklődés mellett zajlott (több mint 18 ezer játékos részvételével). A nyereményjátékra regisztrált felhasználók száma 5,500 e-mailcím volt, közülük, akik valós adatot adtak meg és a kvízt 80%-os, vagy annál jobb eredménnyel teljesítették, kerültek sorsolásra. 10 db páros Budapest Park koncertjegyet sorsoltunk ki:
Asztalos Amanda – T. Danny koncert
Beleznai Gusztáv – T. Danny koncert
Botos Roxana – Dzsúdló koncert
Csabák Blanka - Elefánt koncert
Fábián Liliána – Byealex koncert
Horváth Regina – Punnany Massif koncert
Kemenczei Gergő - Punnany Massif koncert
Krajnik Csaba László – Elefánt koncert
Lévai Krisztina – Byealex koncert Török Tamás – Dzsúdló koncert
Május 15-én és 16-án felkészítő tanárunkkal, Feketéné Tóth Márta tanárnővel és a magyarországi játékszervező képviselőjével Brüsszelben jártunk a European Money Quiz európai döntőjén. A kvízjátékot az Európai Bankföderáció (EBF) hívta életre, célja a digitális biztonság és a pénzügyi tudatosság népszerűsítése középiskolás diákok körében. Ennek hazai fordulóját a Magyar Bankszövetség - az EBF tagszervezete, a PÉNZ7 társszervezője - szervezte március 20-án. Csapatunk nyerte meg, így kaptunk lehetőséget az európai döntőn történő részvételre. A versenyre 28 országból érkezett egy-egy csapat (két gyerek), akik országukat képviselték az európai döntőben. A verseny Kahoot kvíz-kihívás formájában zajlott, melyet minden ország a saját nyelvén tölthetett ki. Minderre ottlétünk második napján került sor, addig pedig az EBF szervezett különböző érdekes programokat.