Főoldal

« Vissza a Hírek oldalra

Pénz7 2017

Bevezető információk: Az Emberi Erőforrások Minisztériuma a tanév rendjéről szóló rendeletében az alábbi időpontokban három témahetet hirdet meg.

  • pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hete 2017. március 6. és 2017. március 10. között,
  • digitális témahét 2017. április 3. és 2017. április 7. között,
  • fenntarthatóság-környezettudatosság  témahete    2017. április 24.  és  2017. április 28. között.

A 2016/2017-es tanévben immár harmadik alkalommal kerül megrendezésre a Pénz7, amely Európa-szerte mintegy 30 országban hívja fel a figyelmet a pénzzel való tudatos gazdálkodásra. Az általános- és középiskolás diákok pénzügyi tudatosságát interaktív eszközökkel fejlesztő Pénz7 programsorozat tavaly 1500 résztvevő pedagógus segítségével már több mint 100 ezer diákot ért el.  A pénzügyi tudatosság és gazdálkodás hetében a pénzügyi témák a Nemzetgazdasági Minisztérium kezdeményezésére – szakmai együttműködő partner bevonásával – gazdálkodási és vállalkozási témával is bővülnek, melynek célja, hogy a 2017-es év pénzügyi témája, a „bankolás” mellett a vállalkozói kompetenciafejlesztés és a vállalkozói ismeretek élményalapú bevezetése is helyet kapjon az iskolákban. A program ideje alatt a korábbi évek pénzügyi tananyagai is elérhetőek honlapunkon, így a kezdeményezéshez csatlakozó iskolák a helyi igényeknek és a diákok felkészültségének megfelelően akár a családi költségvetés-készítés vagy a pénzügyi tervezés és takarékosság tananyagaiból is válogathatnak. A Pénz7 programjait tovább színesíti, hogy az iskoláknak a témahét keretében  - ahogy az eddigi években is - lehetőségük lesz önkéntes banki, illetve vállalkozó szakemberek fogadására is.

A programok önkéntes pénzügyi, illetve infokommunikációs szakemberek részvételével zajlanak - amennyiben közreműködésükre az iskola igényt tart -, teljesen ingyenes, nem-kereskedelmi, kizárólag edukációs célú projektek.

« Vissza a Hírek oldalra