Főoldal

Sajtóközlemények

Kezdetét vette a PÉNZ7 vállalkozói és témahét

2022. március 07.

Fontos és örömteli, hogy Magyarországon évek óta elhivatott szakértők, intézmények dolgoznak azért, hogy a fiatalok jobban kezeljék pénzügyeiket –emelte ki Gion Gábor pénzügyi államtitkár a nyolcadik PÉNZ7 ünnepélyes megnyitóján. Ebben a tanévben pénzügyi témakörben a „Pénzügyi tervezés és megtakarítások”, vállalkozói témakörben az „InnoVál(l) - Vállalkozz okosan!” téma van fókuszban.


A pénzügyi tudatosságot és vállalkozói kompetenciákat fejlesztő programsorozatba csaknem 1000 iskola közel 170 ezer diákja 450 önkéntes közreműködésével kapcsolódik be idén országszerte. Hazánk 2015-ben alapítóként csatlakozott az European Money Week, Európa-szerte mintegy 30 országban egy időben zajló kezdeményezéséhez. Emellett több éve kiemelt résztvevői vagyunk az OECD/INFE által szervezett Global Money Week világszintű programjának is. A magyar PÉNZ7 2022. március 7-11. között zajlik.


A PÉNZ7 együttműködő szakmai partnerei – az Emberi Erőforrások Minisztériuma projektvezetésével az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány – küldetésüknek tekintik a jövő nemzedék pénzügyi-gazdasági nevelését, vállalkozói hajlandóságának formálását, a mindennapokban előforduló pénzügyi helyzetek tudatos kezelését. Akár osztályfőnöki vagy életvitel-, matematika-, történelemórán, élményalapú tananyagok segítségével, interaktív módon sajátíthatják el a diákok a pénzügyi és gazdálkodási alapfogalmakat. A pénzügyi döntéseket megkönnyítő, négy korosztály számára készült, digitális környezetben is megvalósítható, modern anyagokat idén is a Pénziránytű Alapítvány és a Junior Achievement Magyarország szakemberei fejlesztették.


Alapelv, hogy a tanórák kereskedelmi márka megjelenése nélkül valósulnak meg. A felkészülés megkönnyítésére a korábbi tanévek minden tananyaga (mintavideók, e-learning tananyagok és a webináriumok is) elérhető a www.penz7.hu honlapon. A PÉNZ7 a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó kormányzati stratégia része, valamint kapcsolódik a 2030-ig szóló kkv-stratégia végrehajtásához is azáltal, hogy népszerűsíti a vállalkozói életformát és fejleszti a vállalkozói szemléletű oktatást.
 

Emberi Erőforrások Minisztériuma,
Innovációs és Technológiai Minisztérium,
Pénzügyminisztérium,
Magyar Bankszövetség,
Pénziránytű Alapítvány,
Junior Achievement Magyarország Alapítvány

 


Összefogás a diákok pénzügyi és vállalkozói ismereteinek fejlesztéséért

2021. november 11.

Hat szervezet írta ma alá azt az együttműködési megállapodást, amelyben a diákok pénzügyi és vállalkozói ismereteinek további fejlesztését vállalják a 2021/2022-es tanévben megvalósuló PÉNZ7 témahetének keretében.

A PÉNZ7 sikeres megvalósítása érdekében hatoldalú együttműködési megállapodást kötöttek: az Emberi Erőforrások Minisztériuma projektgazdaként, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Pénzügyminisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány a Pénz7 együttműködő szakmai partnereiként írták alá a dokumentumot.

Jövő tavasszal, március 7-11. között immár nyolcadik alkalommal rendezik meg a pénzügyi és vállalkozói tudatosságot interaktív eszközökkel fejlesztő PÉNZ7-et. A program indulásától résztvevője a mintegy 30 országban egy időben zajló European Money Week kezdeményezésnek. Az előző tanévben hazánkban több mint 1100 iskola 171500 diákja vett részt a programban. A kimagasló részvétel elismeréseként a magyar program háromszor is bekerült a Global Money Week eseménysorozat legjobbjai közé.  Az OECD által kiadott 2021-es Global Money Week Éves jelentésben Magyarország kiemelt terjedelemben számolhatott be a PÉNZ7 sokrétű hazai eseményeiről, így az European Money Quiz magyar Európa-bajnokáról is.
Ebben a tanévben a PÉNZ7 rendhagyó tanóráinak pénzügyi témája a Pénzügyi tervezés és megtakarítások, vállalkozói témája pedig az „InnoVÁL(L) – Vállalkozz okosan!”, mely a „Kisvállalkozás indítása”; a „Közösségi média marketingje”; és a „Hatékony vezetés” című tananyagokból áll.

A tanári felkészülést ebben a tanévben is mintavideók, e-learning tananyag és webináriumok segítik. A diákok az eseményhez kapcsolódó versenyeken, pályázatokon is részt vehetnek, továbbá az iskolák a témahét keretében szakértő pénzügyi önkénteseket, illetve vállalkozások működtetésében jelentős tapasztalattal bíró szakembereket, vállalkozókat fogadhatnak. A szervezők december 6-tól várják azoknak az önkénteseknek a regisztrációját a www.penz7.hu oldalon, akik vállalják, hogy a PÉNZ7 tanórai anyagát megismerve szívesen megosztják tudásukat a fiatalokkal.

A PÉNZ7 program a kormány által 2017-ben elfogadott, pénzügyi tudatosságot előmozdító nemzeti stratégia eleme. A kormány 2019 végén fogadta el a magyar mikro-, kis- és középvállalkozások megerősítésének stratégiáját is, amellyel összhangban a PÉNZ7 vállalkozói témája a diákok számára a vállalkozói kedv megteremtését, az üzleti ismeretek megalapozását teszi lehetővé.

A PÉNZ7 program digitális megoldásokkal is készül, hogy segítse a résztvevő pedagógusok és önkéntesek munkáját.
A program folyamatosan bővülő aktuális információi a www.penz7.hu oldalon érhetők el.