Főoldal

« Vissza a Hírek oldalra

Ötéves jubileumát ünnepli a PÉNZ7 - ismét kiugró iskolai részvétel várható

A Magyar Nemzeti Bankban tartott ünnepélyes nyitóeseménnyel kezdődött el az ötödik PÉNZ7, és ezzel Európában és világszinten is Magyarországon indult el idén elsőként a fiatalok pénzügyi és vállalkozói tudatosságának fejlesztését célzó nemzetközi rendezvénysorozat. A pénzügyi és vállalkozói témahét középpontjában ez évben az „Okosan a befektetésekről”, valamint a „Problémafelismerés és üzleti ötlet” témák állnak. A program rendhagyó tanóráin az élményalapú ismeretszerzést a négy korosztály számára kidolgozott óratervek mellett egyre több digitális megoldás és e-learning tananyag is támogatja. Az idei év további újdonsága a „Számoljunk a befektetésekkel!” című középiskolai matematikai példatár, amelyet Windisch László, a Magyar Nemzeti Bank alelnöke a PÉNZ7 megnyitóján mutatott be a szakmai közönségnek.  
 

Az előző négy év kedvező tapasztalatai és a kiemelkedő iskolai érdeklődés alapján a 2018/2019. tanév rendjében 2019. február 25. – március 1. között ismét szerepel a pénzügyi és vállalkozói témahét, a PÉNZ7, amely a European Money Week és a Global Money Week nemzetközi programokhoz is kapcsolódik. A program együttműködő szakmai partnerei az Emberi Erőforrások Minisztériumának projektvezetése mellett a Pénzügyminisztérium, az Innovációs és Technológiai Minisztérium, a Magyar Bankszövetség, a Pénziránytű Alapítvány, valamint a Junior Achievement Magyarország Alapítvány. A program és a szervezők kiemelt célja, hogy már fiatal korban megalapozzák a pénzügyi és gazdasági tudatosságot, így ezzel is támogassák a kormány által 2017-ben elfogadott, „Okosan a pénzzel” elnevezésű, a lakosság pénzügyi tudatosságának fejlesztését célzó stratégia megvalósulását. A PÉNZ7 tökéletesen illeszkedik a stratégia célkitűzéseinek elérését segítő első kétéves Cselekvési terv programjai közé.
 
A programra országszerte nagy érdeklődés mutatkozik: idén már több mint 1200 iskola több mint 200 ezer diákja mintegy 14 ezer rendhagyó tanóra keretében vesz részt a témahéten. A PÉNZ7 interaktív tanórái az egyes korosztályok sajátosságait figyelembe véve, játékosan és élményszerűen adják át és járják körbe a felelős döntéshez szükséges ismereteket.  A digitalizáció jegyében a középiskolás diákok számára több, a befektetések témaköréhez kapcsolódó animációs film, valamint e-learning tananyag is készült. A több ezer pedagógus felkészülését a hagyományos tanári útmutatók és óratervek mellett az egyre népszerűbb webináriumok (webes szakmai előadások) és korszerű e-learning anyagok is segítik. A témahét lehetőséget teremt arra is, hogy önkéntes pénzügyi szakemberek és vállalkozók bevonásával a napi gyakorlat is közelebb kerüljön a fiatalokhoz. A program egyre bővülő támogatói körére utal, hogy az idén minden korábbinál több, közel 700 önkéntes gyakorló pénzügyi, illetve vállalkozó szakember jelentkezett, hogy órát tartson a fiataloknak. A PÉNZ7 meghatározó alapelve szerint a tanórákon márka, kereskedelmi logó nem jelenhet meg.
 
A kutatási eredmények azt mutatják, hogy az egyének, háztartások anyagi biztonságára, pénzügyi stabilitására a rendszeres megtakarítási tevékenység kedvezően hat és a családok pénzügyi vagyonának körültekintő, tudatos kezelése, befektetése hosszabb távon komoly anyagi előnyöket hozhat. Erre már fiatalon is célszerű felkészülni a kapcsolódó fogalmak, mérlegelési szempontok, kockázatok és pénzügyi számítások előzetes megismerésével. Az idei témahét „Okosan a befektetésekről” témája a matematika órákon megismerhető gondolkodásmódhoz és számítási módszerekhez szintén jól illeszkedik. A PÉNZ7-en megjelenő „Számoljunk a befektetésekkel!” kötet – egyfajta döntési játékként – hasznos segítséget jelent a mindennapi életben előforduló befektetési döntések előkészítésében, kipróbálásában.  
 
A „Problémafelismerés és üzleti ötlet” az idei vállalkozói ismeretek fókusztémája. A diákok játékos feladatokkal fejleszthetik kreatív, kooperációs és vállalkozói készségeiket, a vállalkozói önkéntesek történeteiből, sikereiből, motivációjából pedig inspirációra lelhetnek.
Az idei témahét anyagai (a tananyagok és a felkészítést segítő anyagok, játékok) a regisztrált iskolák számára letölthetők a www.penz7.hu oldalról, és itt érhetők el a korábbi tanévek oktatási anyagai is, amik   elérhetők maradnak a témahét után is.
A magyar iskolák a 2014/2015-ös tanévben csatlakoztak először az European Money Week Európa mintegy 30 országában egy időben zajló kezdeményezéshez. A PÉNZ7 program idén is kapcsolódik a Global Money Week eseménysorozathoz, amelyet a világ további mintegy 170 pontján rendeznek meg márciusban - így a hazai témahét egyben színes nemzetközi programsorozat részévé is válik. A magyar PÉNZ7 2017-ben és 2018-ban is bekerült a Global Money Week program legjobbjai közé.
A PÉNZ7 program a tanórák mellett számos játékos, interaktív szakmai programot kínált és kínál az iskolák számára. A tőzsdejáték mellett pénzügyi kvíz, vetélkedők, tudatossági kerekasztal is segítik a diákokat, hogy gyarapíthassák a témában megszerezhető ismereteiket. A programokról részletesen ugyancsak a www.penz7.hu oldalon tájékozódhatnak.
 
 A Pénz7 program szervezői:

  • Emberi Erőforrások Minisztériuma,
  • Innovációs és Technológiai Minisztérium,
  • Pénzügyminisztérium,
  • Magyar Bankszövetség,
  • Pénziránytű Alapítvány,
  • Junior Achievement Magyarország Alapítvány

 

« Vissza a Hírek oldalra